
Pünkösd – egy kicsit másképp
„Szaladgálás, nevetés, barkácsolás. A standokat új könyv illat járja át. Olyan ünnepi az egész. Valaki a mikrofonba szól és felkonferálja a nap első könyvbemutatóját. Ekkor
„Szaladgálás, nevetés, barkácsolás. A standokat új könyv illat járja át. Olyan ünnepi az egész. Valaki a mikrofonba szól és felkonferálja a nap első könyvbemutatóját. Ekkor
A Kalligram Kiadó estjén Kali Ágnes és Lövétei Lázár László költőkkel Mészáros Sándor kiadóvezető beszélgetett költészetről, hitkeresésről, kötetkoncepciókról – az Angyalok a fügefákon címen meghirdetett
Tompa Gábor művészi kézjegye összetéveszthetetlen. Polihisztorként tartják számon, hiszen színházi rendezőként, költőként, esszéíróként, egyetemi tanárként és színházigazgatóként is kiemelkedő sikereket ért el pályafutása során. A
A Tamási Áron Színház nagyterme teltházzal fogadta a Nemes Nagy életművét végigkövető darabot – olykor egyszerűen a versek bűvöletében, olykor az életút megrázó vagy éppen
Vasárnap délben a Színháztól színházig. 36 interjú Tompa Gáborral című interjúkötetről beszélgetett Márton Evelin író személyesen a rendezővel. A marosvásárhelyi származású Tompa harminchárom éve vezeti
A SepsiBook2 utolsó napja sem szűkölködik izgalmas programokban az érdeklődők számára. A vasárnapi, így egyben utolsó programszemlét Teleki Réka foglalta össze.
Tovább „Szemügy 3. – Egy költő közelségében: Nem akarok – Nemes Nagy Ágnes 100”
Tovább „Szemügy 2. – A rendező, aki rendet próbál teremteni a káosz között”
Tovább „Az irodalom kanyargós útjai – összegzés a könyvvásár szombati napjáról”
Tovább „„Kibontani a világ köldökét” – az Öreg Banda zenés bemutatója”
Szórakoztató beszélgetéssel indult a 2023-as SepsiBook. Csütörtök délelőtt Kertész Erzsi arról számolt be, hogyan döntött az írói pálya mellett, illetve milyen jelentősége van a humornak a gyerekkönyvekben. Elekes Karola tudósítása.
„Kemény István, Varró Dániel, Botházi Márta, László Noémi, Markó Béla, sőt, Petőfi Sándor is szereplői a 2023-as SepsiBook nyitónapjára ígért programoknak.” Az első nap programszemléjét Kovács Petra gyűjtötte össze nekünk.
„…a Szívdesszert velejéig kacérkodás a nyelviséggel, a hagyománnyal, miközben egy pillanatra sem feledkezik meg saját szöveg-létéről, illetve arról, hogy más szövegekből, irodalmi és valós helyzetek egymásra rétegződéséből építkezik.” A SepsiBook2 első napjának Napszövegét Kovács Petra választotta.
Tovább „Szenvedélyes játék a szavakkal és a konvenciókkal”
Négy SepsiBook2 gyakornok fog a következő napokban blogolni honlapunkon. Kövessétek bejegyzéseinket, előzetesekkel, beszámolókkal napi rendszerességgel jelentkezünk. A csapat tagjai: