A könyv mint az emberség őrzője:

Összegző a 4. SepsiBook könyvvásár és kortárs irodalmi fesztiválról

Nehéz szavakba önteni, mitől válik egy helyzet, hely, élmény igazán meghatározóvá. Attól, hogy megtanít valami újra, segít kilépni a komfortzónából? Vagy, hogy valami szépet látunk? Valami finomat eszünk? Hogy szóba elegyedhetünk különleges emberekkel? Biztos, hogy egy kicsit mindegyik.

Ami a felsoroltakban közös, azt hiszem, az a transzformáció: önmagunk újrateremtése a tapasztalat által. Minden tanulásban, minden feladatban, minden igazán jó beszélgetésben egy kicsit újjászülethet az ember, ha képes bizalommal átadni magát neki. 

Számomra a Sepsi Aréna egy ilyen kafkai átváltozás helyszínévé avanzsált a SepsiBook könyvvásár és kortárs irodalmi fesztivál alatt. Gyakornokként szinte végig részt vettem az eseményen, laptoppal, jegyzettömbbel, hangfelvevő szerkentyűvel és mindig teli kávéspohárral lötyögtem a széksorok, emberek és illatos könyvek között csütörtöktől vasárnapig. Bár elsősorban a közönségtalálkozókra és könyvbemutatókra kellett összpontosítanom, akadtak szabad órák, amikor felszusszanva átadhattam magam a fesztivál hangulatának. 

Valóban fesztivál, nem egy egyszerű könyvvásár: a belépőt nyomban magával ragadja a hely sajátos atmoszférája, az arena terét belengi az a határokon, nemzetiségeken, nyelveken átívelő kultúraszeretet, amivel a mindennapokban ritkán találkozni, még irodalom szakos hallgatóként is. Ha balra néz az ember, friss, ropogós könyvhalmok hívogatják, ha jobbra, nemzetközileg elismert szerzővel akad össze a tekintete, ha előre, – gyorsan lesüti a szemét, mert éppen azt a könyvesbolti eladót bámulta meg, akihez az előbb ment vissza negyedszerre is egy újabb nagyszerű regénnyel, amit nem engedhetne meg magának. De mit lehet tenni, ötödször is visszamegy, mert a közönségtalálkozó után nem bírja ki, hogy ne szerezze be a sokadik író sokadik nagyszerű művét, már csak a dedikálás végett is. Valahogy így telt az az idő, amit a bolyongásra, kincskeresésre szánhattam. 

Ami azonban még ennél is sokkal inspirálóbb élmény marad, az a könyvbemutatókon való részvétel. Mindegy, milyen műfajú, nyelvű, stílusú művekről volt szó, mélységes tisztelet és bölcsesség áradt mind a meghívott szerzők mind a kérdezők mondataiból. Őszinte, igazi, emberi beszélgetések tanúja voltam. Nem ikonokkal vagy hírességekkel, hanem valós, esendő, de érzékeny emberekkel hallhattam és készíthettem interjúkat magam is. Senki nem beszélt „csak könyvekről”: hitről, alkotásról, testről és lélekről, halálról, intimitásról, születésről, szerelemről, politikáról – az emberélet kulcskérdéseiről folytak a diskurzusok.

Ez pedig rávilágított arra a klisészerű, mégis újra és újra megtapasztalható, transzformatív valóságra, hogy mi a könyv lényege, miért olvassuk, zabáljuk, kotyvasztjuk őket valamennyien, akár sótlanul vagy túlfűszerezve: a könyv nem más, mint az emberség őrzője. A SepsiBookon ez az valóság érvényesült. A sok-sok ezer vásárra vitt kötetben ugyanúgy, ahogy abban a végtelen számúban, ami eddig született és még születni fog világszerte, az emberi nem minden gondolata, mozdulata, álma és könnye sűrűsödik egyetlen nagy, kollektív, mágikus szóvá. És ez maga az irodalom. 

Kassay Anna