Árnyak és valóságok a családon belüli bántalmazásról

Kiss Judit Ágnes: Egy nőalak szürke kontúrja

A szombati napon Kiss Judit Ágnes költő és írónő mutatta be sepsiszentgyörgyi olvasóinak az Egy nőalak szürke kontúrja című regényét. Beszélgetőtársa, Mészáros Sándor író, irodalomtörténész, szerkesztő és a Kalligram Kiadó vezetője volt. Egy igazán mély beszélgetésnek lehettünk tanúi, hiszen Kiss Judit Ágnes regénye a családon belüli bántalmazást boncolgatja.

Kiss Judit Ágnes bemutatásával kezdődött az esemény, megtudhattuk, hogy hét verseskötete van, a legutóbbi 2021-ben jelent meg. Első prózakötete A keresztanya volt, ami 2008-ban jelent meg, majd ezután még 2015-ben, 2018-ban és 2023-ban is jelentek meg kötetei. Ezek mellett pedig számos gyerekkönyvet is írt, Babaróka történeteit úgy érzem, senkinek sem kell bemutatnom.

Mészáros Sándor feltette neki a kérdést, miért pont a vers volt előbb, miért kezdett el verseket írni először s majd csak később prózát. Kiss Judit Ágnes válasza az volt, hogy egyszerűbb volt számára ez a mintakövetés, és az is, hogy a nehezebb témákról is könnyebben lehet beszélni, ha poétikussá tesszük őket. Hozzátette azt is, hogy az irodalmi anyanyelve még mindig a vers. Azt is megtudhattuk, hogy az írónő jobban szereti az egyszerű verseket, ő is erre törekszik, sőt bosszantja is őt az, ha munkálkodni kell a megértésért. Majd az is szóba került, hogy több gyermek olvasója van, mint felnőtt, és arról társalogtak, hogy a pandémia ideje óta mennyire megcsappant a kortárs magyar irodalom olvasóinak száma.

Beszélgetőtársa a vallásról is faggatta az írónőt, hiszen ez is fontos eleme a verseinek. Átjön belőlük a vallással való perlekedés, küzdelem. Kiss Judit Ágnes protestánsnak, pontosabban reformátusnak vallja magát, hite személyes. Szerinte ebben a vallásban van jelen az, hogy Isten és az ember között nincsen közbenjáró, így ez a kapcsolat sokkal személyesebbé válik.

Végül pedig a hátralévő időben a könyv témáját boncolgatták. Az Egy nőalak szürke kontúrja című regény egy családon belüli bántalmazás története. Az írónő azt is bevallja, hogy bár vele ilyen nem történt, sok más ilyen esetről, sőt akár borzalmasabbról is tudott tanárévei alatt. Ezeket a történeteket mind magában hordozta, míg végül fikcióval átszőve meg nem írta regényét. Említette, hogy csend és megszólalás között a hézag óriási, bántalmazott nők és férfiak is csak hosszú idő után vagy akár sosem szólalnak fel bántalmazóik ellen. Elmondása szerint az, hogy a körülötte lévők hogyan szemlélik a bántalmazást, nagyban befolyásolja a bántalmazott gondolkodását. Végül arra is fény derül, mi volt a címadó: ez az alak többször is megjelenik a főhős álmaiban. A beszélgetést dedikálás követte.

Az esemény sokat adott a hallgatóságnak, és arra is felhívta a figyelmet, hogy a bántalmazást nem szabad elhallgatni, tudnunk kell, hogy a testünk a miénk, és senki más nem használhatja ki azt.

Szántó Barbara