Érték a digitális zajban: Jövőbeli olvasókat nevel a SepsiBook

Ezen a hétvégén Háromszéken az írott kultúra kapja a főszerepet. A Sepsi Aréna ismét a könyvek és az olvasók találkozóhelyévé válik: ötödik alkalommal nyitotta meg kapuit a SepsiBook könyvvásár és kortárs irodalmi fesztivál. Idén közel 150 meghívott és 115 programpont várja a közönséget; a vásáron 43 standon 56 kiadó – köztük 9 új kiállító – kínálatából válogathatnak az érdeklődők. Az első két napon szervezetten érkeznek a gyermekcsoportok, így az Aréna máris megteltek élettel és vidám gyerekzsivajjal.

A könyvvásár hivatalos megnyitóját csütörtök délután tartották. A rendezvény hagyományainak megfelelően a román és a magyar irodalmi élet egy-egy meghatározó szereplője köszöntötte a közönséget: Berg Judit és Ioana Pârvulescu írók nyitották meg az 5. SepsiBookot.

Külön öröm, hogy a SepsiBookon mindig kiemelt szerepet kapnak a gyerekkönyvek, a gyerekirodalom, és persze maguk a gyerekek is. Fontos, hogy odafigyeljünk rájuk, hiszen belőlük válnak a jövő olvasói. Ők talán nem is tudják, mekkora jelentősége van annak, hogy ebben az egyre digitalizálódó, rohanó, képi impulzusokkal túlterhelt világban olvasnak” – fogalmazott megnyitóbeszédében Berg Judit. Mint hangsúlyozta, az elmélyült, nyitott olvasás és a bátor írás valójában a belső szabadság megélése egy olyan korban, amikor a Gutenberg-galaxis zsugorodik, és a szövegértés hiánya komoly társadalmi problémákhoz vezet. „Bízom benne, hogy a SepsiBook minden programja, a találkozások, beszélgetések és a frissen beszerzett új könyvek mind arra sarkallnak majd, hogy olvasók maradjunk, a Gutenberg-galaxis kíváncsi és kitartó asztronautái, akik a felfedezés mámorát megélve utazgatnak egy életen át” – zárta mondandóját Berg Judit.

Ioana Pârvulescu író – aki brassói születésű, és jól ismeri a térséget – magyarul is köszöntötte a közönséget, majd beszédében a könyvek alapvető jelentőségéről szólt. Felidézte, hogy a történelem folyamán volt idő, amikor könyveket égettek el, és arra kérte a hallgatóságot, gondolkodjon el azon, melyik könyvet tartaná érdemesnek megmenteni. Utalva Ljudmila Ulickaja hamarosan románul megjelenő kötetére, amely azt taglalja, hogyan érhet véget a világ, az írónő elmondta: „Számomra a világvégét az jelentené, ha nem léteznének többé könyvek, és nem olvashatnánk többé, mert ez visszavetne bennünket a barlanglakó ősember szintjére – egy olyan társadalomba, amelyet el sem tudok képzelni. (…) Az pedig, hogy Önök itt vannak, azt bizonyítja, hogy Önök azok közé tartoznak, akik esélyt adnak a könyveknek.”

A kultúra és a könyv nem lehet luxus

A mai, gépiesített világban felértékelődik a valódi kapcsolat. Sztakics Éva, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere köszöntőbeszédében három nyomós érvet is hozott amellett, hogy miért érdemes ma is könyvet fogni a kezünkbe: egyrészt, mert lapjain keresztül az alkotó közvetlenül az emberhez szól; másrészt a kötetek valóságos digitális méregtelenítőként működnek, hiszen ha elmerülünk egy jó történetben, könnyedén és hatékonyan szakadhatunk el a közösségi média végeláthatatlan görgetésétől; végül pedig azért, mert a könyvnek hatalmas közösségteremtő ereje van.

Kivehetünk egy könyvet a könyvtárból, vagy magunk vásárolhatunk könyveket. Sőt, barátainkkal cserélgethetjük egymás között a könyveket, és megbeszélhetjük olvasmányélményeinket. Így a könyvek köré értékes közösségek épülnek” – érvelt a könyvek és az olvasás mellett Sepsiszentgyörgy alpolgármestere. Mint kiemelte: bár 2026 a megszorítások éve, Sepsiszentgyörgy Önkormányzatánál úgy gondolják, hogy a kultúra és különösen a könyv nem lehet luxus, ezért úgy döntöttek, hogy az idén is hozzájárulnak ahhoz, hogy az ötödik SepsiBook létrejöhessen.

Gáj Nándor, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke arról beszélt, hogy a SepsiBook nem csupán a könyveket hozza közelebb az emberekhez, hanem magát az olvasás mély élményét is átadja.

A SepsiBook nem egyszerűen közönséget fogad, hanem jövőbeli olvasókat nevel. Megmutatja a fiataloknak, hogy az írott kultúra nem valami poros, távoli örökség, hanem eleven, mai és személyes valóság. Háromszéken az idei év a diákok éve. Ez nem lehet puszta jelmondat. Mert egy közösség jövőjét végső soron az határozza meg, hogy milyen fiatalokat nevel. Tudnak-e különbséget tenni érték és zaj között. Van-e szókincsük a világhoz, és van-e gondolati tartásuk önmagukhoz” – mutatott rá az alelnök, kiemelve, hogy a könyvek és az olvasás ebben döntő szerepet töltenek be.

A SepsiBook túllép a hagyományos könyves rendezvények keretein: minden eleme azt szolgálja, hogy az olvasás élménye és a közösségi találkozások eggyé váljanak, olyan sokrétű kulturális csemegét kínálva minden korosztálynak, amelyet a könyvekkkel együtt érdemes hazavinni.

A rendezvény látogatóit csütörtöktől szombatig 10 és 20 óra között várják, míg a zárónapon, vasárnap 10-től 16 óráig tart nyitva a vásár. A színpadi programok és kiemelt események 22 óráig is eltarthatnak. A Sepsi Arénába a belépés ingyenes.

A sepsiszentgyörgyi könyvvásár és kortárs irodalmi fesztivál teljes programja megtalálható a www.sepsibook.ro  oldalon és a rendezvény Facebook-oldalán.

Szervezők: Sepsiszentgyörgy Önkormányzata, Kovászna Megye Tanácsa, Bod Péter Megyei Könyvtár, a Kónya Ádám Művelődési Ház, a Háromszéki Mikes Kelemen Egyesület és a Bod Péter Könyvtártámogató Egyesület. A rendezvényt támogatja: a Nemzeti Kulturális Alap, a Bethlen Gábor Alap, a Magyar Művészeti Akadémia, a MOL-Új Európa Alapítvány – Határtalan Nyár programja.