Napszöveg

Szenvedélyes játék a szavakkal és a konvenciókkal

„…a Szívdesszert velejéig kacérkodás a nyelviséggel, a hagyománnyal, miközben egy pillanatra sem feledkezik meg saját szöveg-létéről, illetve arról, hogy más szövegekből, irodalmi és valós helyzetek egymásra rétegződéséből építkezik.” A SepsiBook2 első napjának Napszövegét Kovács Petra választotta.

 

[De mit vesződöm én …]

De mit vesződöm én tevéled, édes, annyit?
De mit töröm magam? Mit alkalmazkodom,

mint drága porcelánok között egy masztodon?

S a maszkodon miért nem birok átlátni vagymit?
Miért nem látok át, babám, a maszkodon?

De nem panaszkodom.

S te mit, te mit velem?

Köröttem mit forogsz-

sürögsz te hittelen?

Becéző szót fülembe rutinnal mit gügyögsz?

Gatyáim mit mosod ki? Aggódva, eltökélve

m   a    k    ő   a    s   k ?

i    g    i     k          z    ö

 g          e          á    t

   a           t           r     é

    t                       í      l

   o                       t      r

  d                       ó     e

                           –

De mit varrod meg, édes, lukas pulóverem?

 

Látod, ez a vers is hogy szét akar szakadni itt nekem.
S é e  n   i  t  n  k  m   z    s   o   e   t    e   á  a  l,

 z  t  s  i    t      e  e    e    a   z  n   t   s  m  t   l,

d   ö  s  e  a  t  m   n     e  é  j     r  m   k   l  a  !

  e   s  z  t   r  o    é  , n    f  l  , a   í   e   á   t   l

 

Ez egy kettős szonett különben, huszonnyolc soros.

Szóval hogy hogy van ez. Törődötten törődve

egymással mit vesződünk egymásban elvesződve?

Mit vagyok én ilyen aprócska méretű?

A kazal közepében így tűnődik a

míg végleg elnik.

Húznék ujjadra gyűszűt,

kímélni ujjbegyed, mit össze annyi tű szúrt –
nem szó szerint, hanem úgy értve, hogy a gondok.
De versemen, no nézd, mit bök, mit szalad át…?

(Mit varrod vissza mindig ingemre-

a

z

t

 

a

 

gombot?

 

A stressz, a félsz, a hiszti, a nyűgök, macerák.

 

[…]

 

[De mit vesződöm én …]

 

De mit vesződöm én tevéled, édes, annyit? 

A stressz, a félsz, a hiszti, a nyűgök, macerák… 

Mind többször már a gond szívünkben ablakot nyit, 

s a szógégénkbe hátrál, akár egy pici rák. 

 

Elég idült idill ez, még hogyha idill is. 

A szíved az enyémmel nem kompatibilis. 

Bőrünkből szikra pattan, ha megfogod kezem. 

Nem illünk össze, drága, mit szépítsünk ezen. 

 

De gomblukunkat mégis egymás hiánya lakja, 

és elválásaink megannyi kis patakja 

a visszaérkezés tavába fut be, lásd. 

 

Elhagylak, s lépteim megint mögéd szegődnek. 

Mert nem szerettem én még senkit így előtted, 

és nem tudok utánad szeretni senki mást.

(Varró Dani: Szívdesszert – Kis 21. századi temegén, Magvető Kiadó, 2007)

 

Varró Dani Szívdesszert című kötetét olvasva és újraolvasva az a gondolatom támadt, hogy ez a kedvesnek font verskoszorú éppen az esetlegességek, a magasfokú érzelmi telítettség és személyesség miatt képes megpendíteni, avagy megnyikkantani bennem valami mélyebbet és őszintébbet. Ettől fellelkesülve pedig már nemcsak magamban akarok nevetni és örülni a szövegnek, hanem másoknak is adnék belőle, hiszen nagyon is tükörként kínálja magát ez a kötet. Úgy hiszem, kicsit mindannyian magunkra, a saját kapcsolatainkra ismerhetünk a sorokban, helyzetekben, civódásokban és vívódásokban. A kiemelt versek tökéletesen példázzák, hogy a Szívdesszert velejéig kacérkodás a nyelviséggel, a hagyománnyal, miközben egy pillanatra sem feledkezik meg saját szöveg-létéről, illetve arról, hogy más szövegekből, irodalmi és valós helyzetek egymásra rétegződéséből építkezik. 

Szenvedélyes és közben mélyen reflexív játék nyelvvel és formával, humorral és (ön)iróniával, mely megbontja, sőt leépíti a hitvesi lírával, valamint az irodalomban megjelenő, megjeleníthető szerelemképpel kapcsolatos előfeltevéseinket. A versbeszélő épp a kendőzetlen őszinteség és önirónia révén éri el, hogy énekeit olvasva mindannyian kicsit újra esetlen, dacos, érzelmes kamaszokká váljunk. Az önfeltárás, lemeztelenedés nemcsak neki ad bátorságot és reményt, hanem minket is arra buzdít, hogy merjünk ilyen merészek lenni, szeressünk bolondul és lenyűgöző hévvel, kortól függetlenül. 

Kovács Petra