Kemény István, József Attila-díjas költő, író megnyitóbeszéde. Kedves Közönség!
A napokban egy barátomat megkérték, hogy (mivel útba esik neki) fuvarozzon haza egy tizenhétévest egy születésnapi összejövetelről – ott lakik a gyerek valahol a Böszörményi út környékén. El is jutottak a Böszörményi útig, de ott kiderült, hogy a gyerek nem tudja fejből a címét, mert vagy az édesanyja, vagy az édesapja, vagy az applikáció szokta hazavinni. Így aztán rábízták magukat az applikációra, ami szépen célba is juttatta őket, úgyhogy a kalandos utazás mégiscsak baj nélkül ért véget.
Pár hete Luxemburgban a nemzetközi költészeti fesztivál résztvevőjeként megnézhettem a vadonatúj Nemzeti Könyvtárt. A büszke igazgató suttogva vezetett végig minket a gyönyörű, hi-tech épületen. Ami dugig volt fiatal olvasókkal. Ültek az asztalaiknál, és mindegyikük előtt telefon, laptop és tablet volt. Könyv tán egy se.
Vagy húsz éve, az évezred elején sok szó esett arról, hogy milyen lesz a 21. századi digitális világ. Az tűnt a leglogikusabbnak, hogy 2010 után már sehol nem fognak hagyományos könyveket kiadni. Merthogy csak a fákat pusztítja, és a harminc felettiek a tízes években már úgyis csak e-bookot fognak olvasni, a harminc alattiak pedig semmit.
És most itt állunk a húszas évek közepén a 2. SepsiBook fesztivál megnyitásán. Körülöttünk sok ezer régi és új könyv, és mi is sokan vagyunk. Ez nem logikus. Nagyon nem logikus egy olyan világban, amelyben egy könyvtár olvasói nem kérnek ki könyveket, és az embernek a saját lakcímét se kell fejből tudnia, mert a tárgyi tudását kihelyezte abba a lapított tégla alakú, sunyi kis izébe, amit mindig a kezében tart.
Mostanában inkább az az apokaliptikus jövőkép tűnik logikusnak, hogy a hagyományos, írott kultúra elenyészik, a digitális alapú képi és szóbeli kultúra egy rövid időre felemelkedik, majd nem túl sokkal ezután a technológia fölöslegessé teszi az embert, és vagy elpusztítja, vagy a sorsára hagyja. Vagyis, hogy a jövő szörnyű, és a gyerekeinkre ez vár, és hogy ezek mellett a hagyományos kultúra sorsa szóra se érdemes.
De tényleg ilyen világban élünk? És kizárólagosan? Valami sosem stimmel a halálkultuszos jövőképekkel. Mert a hi-tech Luxemburgban mégiscsak úgy döntenek a 2010-es években, hogy – idézem – „a luxemburgi szellemi örökség megújult igényeire” való tekintettel új könyvtárat kell építeni, és a 2020-as években a hi-tech luxemburgi fiatalok mégiscsak úgy érzik, hogy ott a helyük: a könyvek között. És mert tavaly Sepsiszentgyörgy és Kovászna megye önkormányzata mégiscsak úgy találta helyesnek, hogy finanszírozni fogja a SepsiBook fesztivált; a Bod Péter Megyei Könyvtár, a Kónya Ádám Művelődési Ház és a Bod Péter Könyvtártámogató Egyesület pedig ezért szervezte azt meg, közösen. Két testület és három intézmény érezte úgy, hogy a székelyföldi szellemi örökségnek is (mint a luxemburginak) megújult igényei vannak. Amiket ki kell elégítenünk. És együtt cselekedtek egy jó cél érdekében: hogy legyen egy ünnepe az írott kultúrának, az olvasásnak. És lett.
Amúgy nem lep meg, hogy így történt, és hogy ennyien vagyunk itt együtt. Elmondom, miért. Azokban az időkben, amikor felnőttem, a hivatalos Magyarországon megpróbálták elhallgatni a valóságos Erdély létezését. De egyszer, nyilván valami tévedés folytán a magyar tévé leadta egy előadás felvételét a sepsiszentgyörgyi színházból. És én akkor, tizenévesen kaptam észbe először, hogy eddig még én is valahogy múlt időben gondoltam Erdélyre, valami elmúlt mesevilágként. Elmondhatom tehát, hogy a valóságosan létező Erdély hírét Sepsiszentgyörgy kultúrája közvetítette felém. Szóval ezért nem olyan meglepő számomra, hogy ebben a kultúrvárosban most már könyvfesztivál is van. Viszont hallatlanul büszke vagyok, hogy a meghívottja lehetek.
A SepsiBook fókuszában a gyerekek vannak. Tavaly inkább a kisebbek, idén a tizenévesek. Vagyis a remény- és jövőbeli olvasók. Nem szeretném további könyvfesztiválmegnyitó közhelyekkel bombázni őket, és elnézést is kérek tőlük, ha túl sokat beszéltem a telefonjukról. Tulajdonképpen csak boldog könyvünnepet szeretnék kívánni nekik és mindenkinek. Egy Farkas Árpád verssel nyitnám meg a második SepsiBook fesztivált.
(Ének)
Élni kell, ugye,
gyönyörüm!
Kötélen repked az ing.
Ropog a levegő köröttünk:
Nőnek a gyermekeink.
Ők írják dalunk is maholnap;
Megfagy az ing odakint.
Karjával integet ő –
Voltam ki voltam
Szószaporító korban
Írógép-billegető.
Élni kell, ugye, gyönyörűm,
Szigorú télben az ing.
Ropog a levegő köröttünk:
Nőnek a gyermekeink.
Elhangzott 2023. május 25-én, Sepsiszentgyörgyön.
