A SepsiBook hangjai – a rocktól a klasszikus zenéig

A SepsiBook idén is sokszínű zenei kínálattal várja a közönséget, helyi újságíró- és színészzenekaroktól a klasszikus zenei élményeken, gyermekeknek szóló interaktív előadásokon és filmzenei koncerten át egészen a kortárs költészet és az elektronikus zene ötvözéséig.

Csütörtökön  21 órától a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színészzenekara lép színpadra, az Össztoszteron SepsiBook Special Edition műsorral lép fel. A formáció a Tesztoszteron című előadásból nőtte ki magát, és ezúttal kifejezetten a SepsiBook közönsége számára összeállított, különleges műsorral készül. A formáció tagjai a társulat színészei, akik a színpadon kívül zenészként is bizonyítanak. Koncertjeik energikusak, lendületesek, a rock műfaja mellett a dzsessz és az elektronikus hangzás is helyet kap.

Pénteken 21 órától a román alternatív rock egyik különleges párosa, a byron duo lép fel. A bensőséges koncertet a két zenész személyes történetei fogják kiegészíteni. Az előadáson Dan Byron és Sergiu Mitrofan lép színpadra. Zenéjük alternatív és progresszív rockot, illetve jazz elemeket ötvöz.


Ugyancsak pénteken 17 órától egy különleges, költészet és zene kapcsolatára épülő interaktív előadásra is sor kerül: Ox Maló osztrák-argentin író személyre szabott vers-portrékat készít, a részvételi performanszt Daniel Bierdümpfl osztrák médiaművész és zenész improvizatív dallamai teszik teljessé. Az esemény az Osztrák Kulturális Fórum támogatásával valósul meg.

A Porondon szombaton 21 órától a PressTones, Sepsiszentgyörgy egyik legegyedibb formációja lép fel. A zenekart háromszéki újságírók és nyomdászok alapították 2016-ban, a Szent György Napok alkalmából. A kezdeményezés arra épült, hogy a helyi sajtó számos munkatársa nemcsak ír, szerkeszt vagy tördel, hanem aktívan zenél is. Repertoárjukban blues-, rock- és funky-slágerek, valamint megzenésített versek szerepelnek. A PressTones az elmúlt évek során számos közösségi eseményen lépett fel, így koncertjeik egyszerre szólnak a zenéről és a helyi közösség erejéről.

A gyermekközönségről sem feledkezik meg a Sepsibook! A Fenezenecímű, vasárnap 11 órától kezdődő produkció egy különleges, gyermekeknek is szóló zenés-színházi előadás, amely játékosan vezeti végig a közönséget a klasszikus zene történetén. A játékos-mesés hangulatú előadás szövegét Varsányi Szabolcs írta, a történetmesélő szerepét pedig Göllner Boróka és Erdei Gábor tölti be. Az egyes korszakokat a Lilium kvartett eleveníti meg élő zenei példákkal.

A klasszikus hangzásvilágban maradva Filmharmónia címmel, tíztagú vonószenekar koncertenjén csendülnek fel a legismertebb filmzenék. A SepsiBook vasárnapi záróprogramján a közönség új megvilágításban hallhatja azokat a dallamokat, amelyek generációk filmes élményeit határozták meg. A vonós hangszerek gazdag és árnyalt hangzása különleges élménnyé emeli a jól ismert dalokat. Fellépnek: Ráduly Zsófia, Gáspár Csaba, Piroska Zoltán, Daniel Ardeleanu, Miklós Jácinta, Deák Abigél, Lőrinczi Zsolt, Tóth-Györgybíró Apor, Gábor Szende és Simon Gellért. A zárókoncert vasárnap 15 órától kezdődik.  

A fesztivál ideje alatt kétszer is hangzanak fel klasszikus dallamok tehetséges diákok előadásában. Kisgyörgy Bence és Neagoe Tudor, a Plugor Sándor Művészeti Líceum diákjai hegedűn, Csutak Apolka, Csutak Krisztina és Mátyás Attila, a sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola növendékei zongorán játszanak többek közt Haydn, Mendelssohn, Mozart és Czerny műveket. Felkészítő tanáraik Karácsony Gabriella, Maria Mireanu és Szőcs Botond.

Idén egy after party is lesz, pénteken 23 órától az Orfeumban várja a bulizókat Ștefan Baghiu (alias Dr. Baghiu), aki a kortárs román irodalom egyik figyelemre méltó alakja, aki költő, zenész és egyetemi oktató a Lucian Blaga Egyetemen. Zenei projektjeiben minimal és elektronikus zenét ötvöz kortárs költészettel. Több EP-je jelent meg, és számos román és nemzetközi alkotóval dolgozott együtt.

A SepsiBook idei zenei programja azt is kutatja, hogy milyen sokféleképpen találkozhat a zene az irodalommal, a színházzal, a filmmel és a közösségi élménnyel. A fellépők között helyi kedvencek, országosan ismert zenekar, fiatal tehetségek és kísérletező művészek is szerepelnek. Akár a rock, a klasszikus zene, a filmzene vagy az elektronikus költészet áll közel hozzánk, a SepsiBookon biztosan találunk olyan koncertet, amely maradandó élményt nyújt.

A SepsiBook idén is túllép a hagyományos könyves rendezvények keretein: minden eleme azt szolgálja, hogy az olvasás élménye és a közösségi találkozások eggyé váljanak, olyan sokrétű kulturális csemegét kínálva minden korosztálynak, amelyet a könyvekkel együtt érdemes hazavinni.

A rendezvény látogatóit csütörtöktől szombatig 10 és 20 óra között várják, míg a zárónapon, vasárnap 10-től 16 óráig tart nyitva a vásár. A színpadi programok és kiemelt események 22 óráig is eltarthatnak. A Sepsi Arénába a belépés ingyenes.

A sepsiszentgyörgyi könyvvásár és kortárs irodalmi fesztivál teljes programja megtalálható a www.sepsibook.ro  oldalon és a rendezvény Facebook-oldalán.

Szervezők: Sepsiszentgyörgy Önkormányzata, Kovászna Megye Tanácsa,  Bod Péter Megyei Könyvtár, a Kónya Ádám Művelődési Ház, a Háromszéki Mikes Kelemen Egyesület és a Bod Péter Könyvtártámogató Egyesület. A rendezvényt támogatja: a Nemzeti Kulturális Alap, a Bethlen Gábor Alap, a Magyar Művészeti Akadémia, a MOL-Új Európa Alapítvány – Határtalan Nyár programja.