A Porond színpadán, a MeseCentrum programjának keretén belül egy igazán rendkívüli élményben lehetett része a közönségnek: a zene, az ének és a mese világa nemcsak egymásba olvadt, hanem tudományos megközelítésekkel is gazdagodott. Az Apa olvas című kötet zenés könyvbemutatója során egy különleges gyerekirodalmi antológiát ismerhettünk meg, amely 28 klasszikus mesét fűz össze, és olyan neves alkotók részvételével zajlott, mint Marék Veronika, Bertóti Johanna, Lackfi János és Orosz Annabella illusztrátor. A beszélgetést Harmath Artemisz, a kötet szerkesztője vezette.
A program során nemcsak mesék hangzottak el, hanem személyes élmények, alkotói folyamatok is felszínre kerültek. Megtudhattuk például, hogyan születnek a mesékhez kapcsolódó illusztrációk, kiknek szólnak ezek a képek – egyszerre a gyerekeknek és a szülőknek –, és milyen szerepet játszanak a gyermekek agyi fejlődésében. Kiemelték, hogy fontos olyan történeteket választani, amelyek valóban megszólítják a gyerekeket. A program kiindulópontja az a felismerés volt, hogy a mese valójában egy családösszetartó élmény, és a beszélgetés során ennek gyakorlatára ösztönözték nemcsak az édesanyákat és nagymamákat, hanem az apukákat és nagytatákat is. Megtudhattunk, hogy a Harvard Egyetem kutatása kimutatta, hogy míg az édesapák a történetből kilépő, kihívást jelentő kérdéseket illesztenek a mesélésbe, az édesanyák a részletekre figyelnek, amelyek magában a szövegben találhatók – ezért is rendkívül fontos, hogy mindkét szülő jelen legyen a meseolvasás rítusában.
A beszélgetést és a meséket könnyed humor hatotta át, amely nemcsak a gyerekeknek, hanem a szülőknek is szórakoztató volt. Nagy hahotát váltott ki a Kövér Lajos-mesék kitalálásának története, melynek alapja az, hogy „nem mondhatja egy okos apa, hogy nem tudja, kiről nevezték el az utcát, amelyikben laknak”. Lackfi meséinek sokaságáról kiderült, hogy borítójukra ráírhatnák akár azt is, hogy „gyerekeken tesztelve”, hiszen a családi közös mesélések voltak ezek kiindulópontjai. De olyan megható pillanatra is sor kerülhetett, mint a „kalóz nagypapa” történetének felelevenítése, akinek unokája nehezen osztozkodott nagyapja meséin, faragott játékain. A mese azonban pontosan a mesemegosztásnak, a közösség teremtésének, az új és újabb mesék születésének tanulságos példájává válik.
A rendezvényt interaktív elemek színesítették: szavazás döntötte el, hogy verset, mesét vagy dalt hallgasson-e a közönség, s végül – a verset alig pár szavazattal felülmúlva – Lackfi János újabb lendületes, hangeffektusokkal teli meseelőadására került sor. Az eseményt közös éneklés zárta, ahol a gyerekek költővé válhattak, kiegészíthették a sorvégeket együtt énekelve hiányzó rímelő állatneveket, hiszen „Volt egy fonott kosár, benne ült a…”
A program valóban élménnyé formálta a mesét – egyszerre szórakoztatott, tanított és közösséget épített. Egyszerre szólította meg a gyermekeket, szülőket, nagyszülőket, pedagógusokat és minden érdeklődőt, maradandó élményt teremtve mindannyiuk számára.
