A vasárnapi programot tanulmányozva felfigyeltem Balázs Géza nyelvész „Ki ötezerben élsz”. Gondolatok a magyar nyelv következő évtizedeiről című előadására. Az az ötletem támadt, hogy miután meghallgatom az előadását, felteszek neki pár kérdést a nyelvészettel kapcsolatban, ha már úgyis olyan szakon vagyok, ami a nyelvekkel és nyelvészettel foglalkozik.
Hat kérdéssel készültem fel az interjúra, viszont az előadás után felét újra kellett írjam, mivel Balázs Géza már a színpadon választ adott rájuk. Szerencsére sikerült még jó kérdéseket kigondolnom, s így egy tartalmas beszélgetés által jobban megismerhettem a nyelvész urat és véleményét különböző témákról. Olvassák szeretettel a Balázs Gézával készült interjút!
- Mikor és miért döntött úgy, hogy nyelvészettel szeretne foglalkozni?
– Édesapám nyelvész volt, de nem ez volt a döntő, hanem egy véletlen. Magyar szakon végeztem az egyetemen, és a végén kínáltak a nyelvészek egy állást, és én nem akartam nyelvész lenni, de az állást nem lehetett visszautasítani. Gyakorlati okból lettem nyelvész. De aztán megszerettem, azért ezt tegyük hozzá. Végül is, amit az ember csinál, azt megszereti.
- Pontosabban miket, mikről kutat a nyelven belül?
– Hú, nagyon sok mindent. Hát én szinte végigtanítottam a teljes nyelvtant, tehát a grammatikát és nyelvtörténetet is, de van kedvenc területem, ezt úgy hívják, hogy antropológiai nyelvészet, ezt én vezettem be Magyarországon. Ez a nyelvszokásokat jelenti, azt, hogy milyen helyzetekben, milyen rituálékban használjuk a nyelvet. Úgyhogy körülbelül ez a kedvenc területem, de minden, ami nyelv, stilisztika, stílus, szövegalkotás, ezek mind fontos területeim. Úgyhogy nagyon kevés olyan területet tudok mondani, amibe valahogy nem ártottam bele magam.
Kétféle ember van a kutatók között. Az egyik az, aki egy dologra összpontosít, és egész életében ugyanazt vizsgálja, és nagyon mélyre hat. A másik, aki inkább a kapcsolatokat keresi. Nekem van egy néprajzi diplomám is, úgyhogy nekem a néprajz és a nyelv, irodalom és nyelv, és aztán van egy népművelői diplomám, és akkor egy kicsit a kultúra továbbítása, ezek mind. Úgyhogy én az a második típusú vagyok. Igyekszek sok mindennel foglalkozni, és azokból szintetizálni.
- Beszél még más nyelveken, és ha igen, akkor foglalkozott már azokkal nyelvészeti szinten?
– Nem. Természetesen rengeteg nyelven tanultam, de úgy, mint a magyart, egyik nyelvet sem beszélem. Kötelező jelleggel nyilván az angollal elboldogulok a világban, a németet is beszélem, tanultam oroszt, úgyhogy múltkor Azerbajdzsánban voltam, és azt hittem, hogy angolul kell majd beszéljek, hát nem értett senki angolul, és elő kellett hoznom az oroszt 30-40 év távlatából, és előhoztam. Tanultam még latint és spanyolt. De ezekből a nyelvekből úgy vagyok, hogy olvasni tudok, tehát a szövegeket kis segítséggel megértem, de kommunikálni nem. Ez a passzív nyelvtudás a nyelvésznek. S a kérdés második felében, eszembe se jut más nyelvekbe beleavatkozni. Annyira kell érteni egy nyelv szellemét, hogy azt senki nem érti meg, ha felnőttként tanulja, senki. Tehát én nem is hiszek abban, hogy valaki magyar nyelvész tud lenni úgy, hogy mondjuk húszévesen tanult meg magyarul, ezt elképzelhetetlennek tartom. Tud beszélni, nyilván azt meg tudja tanulni, de hogy a mélyére lásson, azt nem. Én se látnék a német és az angol nyelv mélyére soha. Úgyhogy meg se próbáltam.
- Melyik a kedvenc tulajdonsága a magyar nyelvből?
– A játékosság. A magyar nyelv nagyon könnyen formálható, alakítható. Rengeteg nyelvi játék van. Grétsy tanár úr írt egy vastag könyvet a magyar nyelvi játékokról. Megfordítom a szavakat, átalakítom a szavakat, szinonima sorokat alkotok. Én magam egyébként nagyon szeretek ironikusan beszélni. Szeretem az életnek, ahogy mondja szegény Karácsony Benő, a napos oldalát nézni, tehát iróniával, és erre a magyar nyelv nagyon alkalmas, de nem mindenki érti. Ez a furcsa, hogy ha az ember ironizál, akkor van, aki odajön és azt mondja, hogy most sértegetsz? Mit akarsz ezzel mondani? És mondom, nem érted? Hát ez irónia! Az irónia az egy intellektuális eszköz és a magyar nyelv az iróniára óriási lehetőséget ad. A székely nyelv dugig van ironikus megjegyzésekkel. Imádom.
Én (hozzátettem): Nem a gyengéknek van a mi nyelvünk.
– Nagyon jó. Ez egy zseniális mondat. Írja majd bele. Ezt nekem meg kéne jegyeznem. Így igaz.
- Mik azok a hibák, amiket lát vagy hall, hogy az emberek gyakran megejtenek beszédben és írásban?
– Nyilván a nyelvésznek mindig a hibákra kell összpontosítania. Jelenségtípusokat mondanék, tehát a magánbeszédben bármit lehet. A nyilvános beszédben viszont, ha nem fogalmazom meg pontosan vagy nem fogalmazom végig a gondolataimat, hiba. Élő nyilvános beszédben henyeség, hogy nem mondom ki a magán- és mássalhangzókat. Ezek szerintem nagyon tipikus hibák. Meg általában a hadarás is.
Az írott beszédben nagyon idegesítenek a túlbonyolított kifejezések. Nem az a baj, hogy engem idegesítenek, mert én még ráadásul értem is őket, hanem azt gondolom, hogy nem értik az emberek, és erre mondtam egy példát, hogy beesnek a devizacsapdába, és tönkremegy az életük. A devizacsapdában százezer embernek ment tönkre az élete, azért, mert nem tudta végigolvasni, nem lehetett végigolvasni azt a szöveget. Én ezt gazemberségnek tartom. Tehát a nyelv alkalmas a manipulációra, és amikor ilyet tapasztalok, akkor én mérges vagyok.
- Mit gondol arról, hogy a magyar nyelv a fiatalok körében kezd egyre jobban más nyelvekből átvett szavakra alapulni?
– Nemcsak a fiatalok nyelvében. Ez egy tendencia, hogy a nemzetközi hatások, a globális hatások érnek minden kultúrát. Én ezt alapvetően természetesnek gondolom. Azt kellene csak a fiataloknak elkerülni, hogy ezt divatból tegyék, és hogy azt gondolják, hogy ez jó. Tehát egy kis további erőfeszítést szeretnénk csak kérni tőlük, hogy ha az adott kifejezés helyett mégis ki tud találni, vagy keresni jobb magyar kifejezést, akkor mégiscsak azt kellene használni. Ha nem, akkor használja az idegent. Tehát ez önmagában nem baj, a lényeg, hogy a legmélyén azért érezze, hogy a magyar nyelv egy jó nyelv, és azért mi ezt szeretnénk fenntartani.
Kacsó Ágota
