A Sepsiszentgyörgyön megszervezett könyvfesztiválra a szombati napon Zsidó Ferenc látogatott el, hogy bemutassa regényét, melynek címe A fák magukhoz húzzák az esőt. Miklóssi Szabó István tett fel kérdéseket az írónak, amikre ő vidáman és energikusan válaszolt.
Elöljáróban annyit kell tudni a regényről, hogy főszereplője Anti, egy antihős, egy nagyjából 25 év körüli fiatal, aki vidékre költözik, mert megunja a nagyvárosi élet zsongását. A regényben sok más szereplő is jelen van, akik valamilyen tipikus székely alakot testesítenek meg.
A beszélgetés elején fény derült a mű születésének körülményeire: Ferenc úgy tapasztalta, van egy divatjelenség Székelyföldön, ami nem más, mint a nosztalgia. Ehhez mindenki ért, mindenki számára minden nap jelenlevő, ezt pedig a regényben megjelenő eseményekkel, történésekkel is hangsúlyozza. Hozzátette azt is, hogy bár ez mind szép, mind jó, a székelység nem szabad kimerüljön a nosztalgia megteremtésében, abban, hogy búdalokat énekelünk az éjszakának, vagy hogy a bicskát a mobilunkkal egy zsebben hordjuk, mert ha így történik, valamit elrontottunk.
Megosztotta velünk azt a mély érzést, ami azt sugallja neki, hogy kicsit saját magát is beleírta a történetbe. Mesélt nekünk kutatásairól, elemzéseiről, viszont azt is megemlítette, hogy bármennyire nem akarta, néha azon kapta magát, hogy kritizálja saját személyiségét. Úgy érzi, a regény megszületésének ideje, azaz 5 év alatt, magát is beleszőtte a történetekbe, így fogalmazott: „mennyire magamat írom akkor is, mikor azt hiszem, másról írok”.
Visszakapcsolva az előbb említett 5 évhez, az író megemlíti, hogy az írás végeztével nem adta ki egyből könyvét, kellett neki egy bizonyos szintű disztancia a regénytől, annak érdekében, hogy később rá tudjon látni és realizálja, hogy magát pillantja meg benne.
A regény azért nagyon izgalmas, mert pont ahogy Ferenc is gondolja, a részletekbe ásva magunkat, az író személyét láthatjuk, erre pedig egyfajta visszevezetést is kaptunk. Az író ugyanis beszél arról, hogy a regény falvait rendszeresen járta régebben, hozzászokott a sajátosságokhoz, mivel ő is falusi származású. Rengeteg ideig járta a kocsmákat, és minden olyan helyet, amelyet ha illik, ha nem, a székely realitáshoz sorolunk.
Az ezt követő percekben Ferenc ezt a kérdést válaszolta meg: Hogyan jutottál el ahhoz, hogy maga a székelyek világát ilyen figurákkal mutasd be? Pár másodperc elmélkedés után Ferenc őszinte válasza nagyvonalakban arra engedett következtetni, hogy ő úgy érzi, a regényben nem történik semmi izgalmas, vagy különösen kiemelkedő, ezért próbálta ezt az érzést inkább a karakterekkel átadni. A regény, a maga fiktív világában, valós és megtörténhető eseményeket foglal magába.
A beszélgetés utolsó pár percében inkább objektív kérdéseket válaszolt meg az író. Megtudtuk azt, hogy valójában a tárgyalt realista regény a székely nyelv egyik változatában, az „ö-ző nyelvben íródott”, a 3 oldalas jegyzet a regény végén pedig leginkább a külföldi olvasók számára készült. Székelyföldön belül valószínűleg mindenki érti a könyv nyelvezetét, nagy eséllyel külföldön is sokan, viszont a félreértések elkerülése érdekében, inkább szolgált magyarázattal néhány szóra.
Az író maga nagyon szereti beszéltetni a karaktereket, ezért is feszegette jobban a választott nyelv nyeljárási sajátosságait. Úgy sejti, kell 20–30 oldalnyi olvasás ahhoz, hogy gördülékeny legyen a megértés, de onnantól már nincs kihívás, ezért nem bánta meg, hogy belevágott.
Valószínűleg minden olvasó feltett személyes kérdéseket az író úrnak a dedikálás keretein belül, és mindenki megkapta válaszait. Ez az egy óra beszélgetés közel sem fedte fel a regény összes titkát, ezért mindenki figyelmébe ajánlom a mélyebb elemzést.
