A SepsiBook harmadik napján az Erdélyi Szép Szó 2023 című antológia megjelenése kapcsán Lövétei Lázár László, a kiadvány szerkesztője beszélgetett Lázár Kinga, Kali Ágnes, Dimény H. Árpád, Voloncs Attila és Tamás Dénes, antológiában is megjelenő háromszéki szerzőkkel. Kovács Petra tudósítását olvashatják.
Ahogy azt már a beszélgetés elején a kötet szerkesztője is leszögezte, az antológiáknak hagyománya van magyar nyelvterületen, így nem véletlenül érezhették időszerűnek és fontosnak 2000-ben az erdélyi irodalmi élet szervezői, hogy ezen tájegység is megkapja éves szépirodalmi antológiáját, mely sorozatból azóta is tájékozódhatunk az erdélyi irodalom aktuális állapotáról.
Lövétei Lázár László továbbfűzve felvezetőjét azt vetette fel kérdésként, hogy vajon lehet-e létjogosultsága egy ilyen kezdeményezésnek, és valójában kit is képvisel egy antológia? Inkább a szerkesztő ízlését, vagy a valódi irodalmi állapotokat tükrözi, hiteles keresztmetszet nyújtva a közönségnek az erdélyi irodalmi törekvésekről?
Tamás Dénes reflektált elsőként a felvetett dilemmákra: ő az olvasó perspektívájából tartja izgalmasnak azt a felvetést, hogy az erdélyi antológia létezésének van-e tétje, hiszen az a rengeteg szöveg, amivel nap mint nap találkozunk befogadóként, nagyon is elbizonytalaníthat minket abban, hogy mit tartunk olvasásra érdemesnek. Szerinte antológiákban az a jó, hogy tökéletes csalik, megmutatják, miben érdemes elmélyülni. Tamás Dénes a szerkesztői aspektusra is kitért: izgalmas felfedezés volt számára a tény, hogy nemcsak kortárs szerzők kaptak helyet a 2023-as Erdélyi Szép Szóban. Példának okáért a Tamási Árontól közölt szöveg még sosem jelent meg kötetben. Az évfordulóra való emlékezés mellett azért is válogatta be az antológiába, mert kíváncsi volt, hogy egy kortárs környezetben hogyan tud (másként) megszólalni ez a 1945-ben folyóiratban megjelent mű.
A szerkesztőt az is érdekelte, hogy Tamási sok esetben 19. századinak tartott nyelvezete mennyiben tud reflexíven viszonyulni a kortárs szövegek stílusához, nyelvéhez, mennyiben illik közéjük és miben tér el tőlük.
Tamás Dénes a továbbiakban azt a kötetbeli sajátosságot is kiemelte, hogy a prózai, lírai és olykor tudósabb hangvételben íródott esszéisztikus szövegek kitágítják a szépírás fogalmát. Lövétei Lázár László ezen megjegyzés kapcsán az esszére mint a legszabadabb műfajra hivatkozott, melyet épp ezen tulajdonsága révén minősült kihagyhatatlannak az antológiából.
Voloncs Attila szemszögéből az ilyen antológiák iránymutatók lehetnek a kötettel még nem rendelkező, írás iránt érdeklődő fiataloknak. Emellett azt is hangsúlyozta, hogy ebben a kötetben sok nemzedék és alkotópálya ér össze, kerül egymás mellé, és ez örvendetes, hiszen egy teljesen más, talán teljesebb és az összefüggésekre jobban rávilágító képet kaphatunk ezáltal az erdélyi irodalomról, annak közegéről.
Dimény H. Árpád hozzászólásában nem győzte hangsúlyozni, hogy a sok magyarországi hasonló koncepciójú kiadvány után Erdély is megérdemelt egy saját éves szépirodalmi antológiát. Ennek kapcsán idézte fel Lövétei Lázár László Margócsy azon megállapítását, hogy talán úgy lehetne megkapni az azéves kánon legjobb szövegeit, ha megnéznénk, hogy ki jelent meg egyszerre több ilyen jellegű válogatásban az adott évben.
Kali Ágnes itt kapcsolódott be a beszélgetésbe, és nevetve mondta, hogy akkor ő lenne többek között az Erdélyi Szép Szó jokere, hiszen idén bekerült magyarországi válogatásba is. Voloncs Attilával egyetértve úgy fogalmazott, hogy az antológiaolvasás szabadságot ad, hiszen rengeteg oldal átlapozása nélkül, hosszasabb keresést megspórolva olvashatjuk a jelenlegi irodalom legfontosabbnak, legmaibbnak ítélt képviselőit. Kiemelte továbbá, hogy az antológiákat jó kiindulópontnak tartja termékeny vitákra, és azt is hangsúlyozta, hogy fontos az egyet nem értés a szövegek relevanciáját illetően.
Lázár Kinga a kört bezárva arról beszélt, hogy ő maga az antológiát a lokális, regionális jelleg felől, ennek fényében tartja izgalmasnak fellapozni. Erre reflektált Lövétei Lázár László azon kedélyes megnyilvánulása, miszerint hála az antológiáknak, az olvasónak nem is kell mindent átlapoznia ahhoz, hogy a legfrissebb, legütősebbnek ítélt szövegekkel találkozzon abból az évből. A szerkesztőnek azért illik minél mélyebbre nyúlnia, minél átfogóbban kutatnia a megjelentethető szövegeket, tudatában annak, hogy még így is lehetetlen küldetés minden szöveget számba venni. Ebből a szempontból mindig tudatosítani kell azt, hogy az antológia végső soron egy szubjektív válogatás, és az összeállításért a szerkesztő vállal felelősséget.
Ezután felolvasás következett. Mminden jelenlevő szerző egy művét osztotta meg a közönséggel, mindezzel azt az elvet érvényesítve, ami az antológiában is uralkodik. Az érdeklődők Kali Ágnestől a nempatrícia, Lázár Kingától a gyermekmese az elképzelt sarki fényről egy kelet-közép-európai országban című verseket hallhatták, Voloncs Attila pedig A másik orcádat! című prózáját olvasta fel. Míg Dimény H. Árpád tobzódva az újdonsült apai örömökben egy eddig még cím nélküli, új versét hozta el a közönségnek a beszélgetésre, melynek címzettje kisfia, Aba, addig Tamás Dénes az antológiában is közölt Ha túl gyorsan című versét olvasta fel.
Zárásként Lövétei Lázár László úgy fogalmazott, hogy az antológia lényege nem a szerző, hanem az olvasó, hozzájuk szól, azt várja, hogy kezükbe vegyék, forgassák, ismerkedjenek a mai erdélyi irodalommal, azzal, ami itt és most íródik.
Kovács Petra
