„azért jobb egy könyv végéből felolvasni, mert akkor már egy teljesen más dimenzióban létezik az olvasó. Így van ez a Sepsi Bookra látogatókkal is: minden bemutató, beszélgetés egy új világot nyitott ki bennünk pénteken is.” A pénteki nap teljes beszámolóját Kozma Orsi írta. Olvassák örömmel!
A kapuk kinyíltak, és bár még csak 9 óra volt, a SepsiBookra érkező gyerekek és kísérőik megtöltötték a Porond nézőterét. 11 órától Kertész Erzsi barátságos hangja varázsolta el a hallgatókat, akit György Evelin kérdezett. Kertész Erzsi sem egyedül érkezett: a Hat sértett kísértet című könyvét Orosz Annabellával, a mű illusztrátorával mutatta be.
Az író gyerekkorában is a művészetek, az irodalom iránt érdeklődött, viszont csupán kisfia megszületése után indult el az írói pályán. Ehhez képest Orosz Annabella a természettudományok világából érkezve vált a grafika művelőjévé. Kertész azt is megosztotta velünk, hogy az írók sokszor jobban ismerik karaktereiket, mint saját magukat. A detektív-napló jellegű művével, és művében szereplő kísérteteivel ismét sikerült ámulatba ejtenie a jelenlévőket.
![](https://sepsibook.ro/wp-content/uploads/2023/05/sepsibook2023_kerteszerzsi@bgyurko-4575-1024x683.jpg)
A Körönd és a Játszótér izgalmaiba is belecsöppentem. Radu Țuculescu közönségtalálkozóján összeért a két nyelv, a két nemzet. Egy vidám hangulatú beszélgetés során született meg az üzenet: a zene minden nyelven zene. A játszótéren ezzel párhuzamosan Demeter Éva munkájába nyertem betekintést, aki megmutatva, hogyan is válhat a könyv az életünk részévé,
egy csoda világot tárt a kisiskolások elé. Eközben a JátSZÓtéren kis manók és nagy manók is kedvükre barangolhattak a kifestők, az építőkockák, a kisautók világában.
Délben kezdetét vette a nap számomra egyik legkedvesebb előadása. Dóka Péter a maga elbűvölő stílusával mesélt A kék hajú lány című könyvének történetéről, akit Jakab Villő Hanga kérdezett. Az író alapelve között szerepel a gyerekek bevonása az élet valódi és néha fájdalmas világába is, hiszen „a világ nem kérdezi meg, hogy valami borzalmas történik, vagy sem.”
![](https://sepsibook.ro/wp-content/uploads/2023/05/SepsiBook2023_Doka-Peter-A-kek-haju-lany_Kristo-Gothard-Hunor_110430-1024x683.jpg)
Az ebédszünet előtt még rohanó léptekkel beértem Molnár Krisztina Rita író és költő kreatív írás műhelyére. Talán bátran kijelenthetem, hogy ez volt a napom fénypontja. Az író odaadó lelkesedéssel szólt a résztvevőkhöz, csillogó szemekkel hallgatta írásainkat. A közel két órás foglalkozás színfoltját a résztvevő gyerekek egyéniségei képezték.
Bár már nagyon éhes voltam, 14 órától még elcsíptem a Porondon a kiváló színészi érzékkel megáldott Harcos Bálint találkozóját az elsős gyerekekkel. Eközben a Körönd kényelmes kanapéján Szántai János a Tintapacák képeinek különlegességét emelte ki. Úgy látja, minden illusztráció hozzáad valamit a történetéhez: „olyan ez, mint egy fiú és egy lány kapcsolata.”
![](https://sepsibook.ro/wp-content/uploads/2023/05/sepsibook2023_molnar-krisztina@bgyurko-4728-1024x683.jpg)
A délután javában zajlott már, amikor a 16 órától kezdődő blogregény bemutatóján Szabó Eszter és B. Szabó Zsolt olvasott fel a regényükből. B. Szabó Zsolt szerint azért jobb egy könyv végéből felolvasni, mert akkor már egy teljesen más dimenzióban létezik az olvasó. Így van ez a Sepsi Bookra látogatókkal is: minden bemutató, beszélgetés egy új világot nyitott ki bennük pénteken is.
Végül Parti Nagy Lajos egyéniségéről oldalakat írhatnék. 19 órától zajló portrébeszélgetésén, amit Vincze Bence vezetett, a posztmodern irodalom világáról, a nyelvről és a prózaíró és a költő találkozásáról is hallhattunk részletesebben. A hangulatot a háttérben nyüzsgő gyerekek hangja sem zavarta meg.
![](https://sepsibook.ro/wp-content/uploads/2023/05/Mi-tortent-avagy-sem_SepsiBook_-CodraB_0526193134-1-1024x684.jpg)
A pénteki nap a 20 órai Kollár-Klemencz László zenés estjével zárult. A SepsiBook egy nagy tapsviharrá nőtte ki magát, amihez néhol hangosan zuhogó eső szegődött társul.
Kozma Orsi