A SepsiBook második napjának záró mozzanataként Kollár-Klemencz László Öreg Banda című regényét mutatták be. Családról, kutatásról, alkotói és személyes élményekről a szerzővel Vincze Bence beszélgetett. – Teleki Réka tudósítását olvashatják.
A könyvbemutatót a Kistehén énekesként ismert szerző egy zenés összeállítása indította, amelyben külön kiemelte az utolsó előadott dalt, a Szájbergyereket, amely kötődik ahhoz a múlthoz, amit feldolgozott a bemutatott kötetben.
A beszélgetést Kollár-Klemencz két különböző bemutatkozása keretezte. Az első, úgynevezett hivatalos bemutatkozás így hangzott: tájrendező-kertépítő mérnök, filmrendező, forgatókönyvíró, zenész – amelyekben a moderátor szerint az alkotás, a teremtés a közös. A szerző reflektált arra, hogy ezek féligazságok, ugyanis újságkihordó és vízimentő is volt, de elismerte, hogy az alkotás végig jelen volt az életében. Alkotás alatt pedig egy olyan folyamatot ért, amiben szeretné „kibontani a világ köldökét”, megfejteni, kinyitni valamit – és ezt továbbadni a gyerekeinek, a világnak.
A következőkben a moderátor arról kérdezte a szerzőt, hogy az alkotás folyamata mennyiben jár együtt az intenzív fókusszal. Válaszában Kollár-Klemencz azt hangsúlyozta, hogy az alkotás számára egy folyamatosan, tudat alatt is jelen lévő dolog (akár a mosogatás). Vincze arra is kíváncsi volt, hogy a több elbeszéléskötet után megjelent Öreg Banda mint nagyregény, illetve családregény mennyire igényelt más, feszítettebb, gyakorlatiasabb munkát. A szerző elmondta, hogy ez olyan anyag volt, amibe sokkal több energiát fektetett, hiszen nagyjából egy évet tartott a gyűjtés a többgenerációs regény megírása előtt, mivel a szöveg nemcsak egy család, hanem a mögötte álló Pest megyei falu, Újhartyán „gyönyöreit és fájdalmait” is megmutatja. A Soroksárról való költözés, a gazdasági válság, a gyerekek kitaníttatása, valamint az Öreg Banda megalapítása, majd a második világháború utáni széthullástörténet jelzi, milyen súlya van ennek a múltnak.
A moderátor a következőkben a kutatás mikéntjéről, valamint a falusi legendákról és a szövegbeli mágiáról, esetleges mágikus realizmusról érdeklődött. Kollár-Klemencz válaszában kifejtette, hogy a gyűjtés nemcsak „könyvtári” jellegű volt, hanem nagy szerepe volt benne a nagynénje által mesélt történeteknek, a Duna melletti hajósi öregasszonyok kispadon elképzelt germán mitológiával is rokonítható világképének, illetve annak, hogy tudatosan nem akarta (és akarja) elválasztani a valóságot a mágiától. Azokhoz az érzésekhez nyúlt vissza, amelyeket 8–10 évesen élt meg: hangulatokra épített, így belefolyt a mágia a szövegbe mindenféle megfoghatatlanságával együtt, ami – hozzátette – a kelet-európai közegben nagyon adott, sőt kézzelfogható jelenség.
A beszélgetés zárásaként a kötet fogadtatásának nehézségeiről is szó esett, ugyanis egy kis közösség a saját történetét csak tökéletes formában szeretné látni. Végül visszatérve a könyvbemutató nyitó kérdéséhez, Vincze ezúttal a szerző egy saját bemutatkozását idézte, mely szerint a semmi állapotát akarja rögzíteni és megismerni. Hogy miként történik ez meg a kötetben, arra az olvasók találhatják meg a választ a regény lapjai között.
Teleki Réka
