A nagy olvasáskihívás – 1. hét
Andrei Dósa: Sok erő és csipetnyi gyöngédség
“..előfordul, hogy az ember megfeledkezik róla, hogy éppen most lett belőle családfő, mit lehet tenni…”
Ezen a héten a regény első négy részét olvassuk közösen, ehhez szeretnénk nektek néhány támpontot nyújtani, illetve lenne néhány kérdésünk is, amire örülnénk, ha minél többen válaszolnátok.
Tovább „A nagy olvasáskihívás – 1. hét”