Andrei Dósa: Sok erő és csipetnyi gyöngédség
A regény végéhez közeledve lassan elérkezünk egy olyan állapotba, ahol már le kell vetni a kamaszság lanyha álcáját, ki kell dobni a kifogásokat és a bárgyú mosolyt, és ideje, hogy szembenézzünk azzal a még mindig kiforratlan egyéniséggel, akivé lettünk. Még mindig vár ránk az útkeresés, még mindig nem fészkeltük be magunkat abba az életbe, amit nyugalommal a sajátunknak nevezhetünk, de ez mégis egy nagyon más világ ahhoz képest, amit eddig éltünk. Talán mindenki számára ismerős ez az érzés. Így van ezzel a narrátorunk is, nem utolsósorban pedig Atti, aki a nagy hangzavarban nemzeti ideológiák mögé húzódik, és onnan próbálja fenntartani az ismerős környezetet maga körül.
A kétezres évek elején főszereplőnk egy zernyesti munkacsarnok gépei és monoton adatai közé ragad egy kis időre. Már túl van az első szerelem megpróbáltatásain, megpróbál felelős felnőttként élni és gondolkodni, viszont a láthatatlanság és a kiszolgáltatottság még mindig a részét képezi, ezáltal talán védekezik a világgal szemben. Ezzel szemben Atti, a nyers erő megtestesítője inkább felmegy a Királykőre egy magnóval a kezében, és a székely himnuszt bömbölteti, így tiltakozva az ellen, hogy odalenn a barátai már valamelyest irányt váltanak. A vagány székely legény a brassóiak között talán már nem ugyanazt jelenti, mint eddig, és az elveszettség ilyenkor nagyon könnyen szélsőséges ideológiákba sodorhat.
A hét kérdése: Mi történik az emberrel a gyermekkor és a felnőtt lét közötti átmenetben?
Maradt még két fejezet a regényből, jövő szombaton már élőben fogjuk megbeszélni az olvasottakat. Tartsatok velünk: a felnőtté válás küszöbétől már nincs megállás!