Amikor egy „világutazós blog” szépirodalommá nő
Amikor a naplójegyzetek szépirodalommá nőnek
Erős kalandvágy, az érzelmi káoszból való kitörés vágya, dac, vakmerőség, vagy mi kell ahhoz, hogy az ember lánya húszévesen világgá menjen?
Torner Anna színészhallgató öt éven keresztül járta és blogbejegyzéseiben mutatta meg a világot, saját belső világát olvasóinak. Párizsból Londonba, onnan Mexikóba, majd stoppal Dél-Amerikába utazott, körbebiciklizte Indiát és Thaiföldet, elidőzött Új-Zélandon, és a legtöbb helyről részletekbe menő, roppant személyes hangvételű bejegyzéseket közölt.
Ezekből tudjuk meg, hogy világvégi motelben, kamionban, sátorban és fizetős vécében alszik, Belize-i rasztakunyhóban főzi a banánlevest, pótszülőkre lel Peruban, katonákkal felesel az indiai hegyek között, karanténhostelbe kerül Új-Zélandon, gyerekekre vigyáz, lángost süt, pultozik, birkát nyír, és bármerre jár, mindenhol életre szóló barátságokat köt.
Torner Anna naplófeljegyzéseit – amelyek egyben a felnövéstörténetét is megrajzolják – 2024-ben Itt sem fogunk élni címmel megjelent regényében olvashatjuk. A történetek színtere a Föld szinte teljes egésze, időkerete pedig az az 5 év, amely a több ezer kilométeres útról és saját érzelmi utazásáról szól.
Hogyan éli meg évről évre egy huszonéves lány a saját szabadságát az önkeresés labirintusában? Melyek azok az örökérvényű kérdések, amelyek a szerzőhöz hasonlóan talán minket is, kortól függetlenül foglalkoztatnak?
Blogregényét nem sokkal később Világgá mentem, visszajönnék címmel monodráma követi, melyben még közelebb kerül a néző a szerzőhöz, és annak kihangosított, megzenésített gondolataihoz. Monodrámája kellő érzékenységgel és humorral kíséri végig a nézőt ezen a bensőséges útkeresésen, és mi biztosak lehetünk abban, hogy előadása alatt kapunk majd számunkra is érvényes fogódzókat, válaszokat.
De akkor most színésznő vagy író? Író vagy színésznő Torner Anna? Az út, az előadás végére már tudjuk: Torner Anna blogbejegyzései az évek során szépirodalmi értékűvé formálódtak, a színészet pedig eltántoríthatatlanul is az élete részévé vált. A többit pedig döntse el az érdeklődő olvasó, néző!
Torner Anna Világgá mentem, visszajönnék monodrámáját május 21-én szerdán, 18 órától a Háromszék Táncstúdióban láthatja a SepsiBook közönsége. Az előadás díjköteles, belépőjegyek online a www.eventim.ro oldalon válthatóak, nyugdíjas- és diákjegyeket a Városi Kulturális Szervezőiroda jegypénztárában lehet vásárolni.
Szereplő: Torner Anna
Rendező: Berecz Boglárka
Dramaturg, zenei vezető: Dögei Mátyás
Az előadás zenéjét szerezte, a dalok szövegét írta: Vargyas Péter.