Pénteken délelőtt Balássy Fanni írónővel beszélgetett Grancsa Gergely, a Pagony Kiadó szerkesztője a Bocs, hogy élek című kötete kapcsán. Ezen a közönségtalálkozón rengeteg fiatal gyűlt az előadók köré.
Mivel a szerző még csak huszonhét éves, könnyen megtalálta a hangot a jelenlevő fiatalokkal, engem is az első pillanattól az utolsóig le tudott kötni. Kedvesen és rengeteg szenvedéllyel beszélt szakmájáról. Többször hangsúlyozta, hogy az életben fontos megtalálni azt, ami igazán boldoggá tesz minket, és el tudunk veszni benne. Számára az írás vált ilyenné. Magát az alkotótevékenységet is nagyon élvezi, de amint azt kiemelte, az írásban számára a legszebb dolog a végeredmény. Látni, hogy alkotott valamit, és a saját kezében foghatja ezt. Úgy gondolom, ezzel sokan így vagyunk, személy szerint én is, mint pályakezdő író.
Előny és hátrány
Az írás hátrányaként azt említette meg, hogy nem igazán lehet meggazdagodni csak ebből, mindenképp kell mellette egyebet is csinálni. Mivel kicsi a magyar könyves piac, és kevesen beszéljük a nyelvet, nehezebben kelnek el a magyar kötetek. Emiatt úgy tűnhet, kevés lehetőség van, Balassy Fanni viszont nagyon hálás, hogy ezen a nyelven írhat, mert komplex és szép. Úgy utalt a magyar nyelvre írói szempontból, mint „ajándék”. A Pagony Kiadónál, ahol az írónő is dolgozik jelenleg, sok az angol nyelvű kötet, és annak aki be szeretne futni, azt ajánlja, hogy írjon egy menő fantasy regényt.
Útvonal
Balassy Fanni a napi rutinjáról is beszélt, valamint arról, hogy fontos alkotótársakat keresni, valamint alkalmazni a műhelymunka módszereit. Ő a férjével szokott alkotni, majd összevetik és átbeszélik a végeredményt. Az írásra csak lopott időben tud sort keríteni. Mivel introvertált személyiség ő is, mint a legtöbb író, szüksége volt erre az elcsendesedésre és bezárkózásra a szöveg világába, így jött rá, hogy ezt a szakmát kell követnie. A Pagony Kiadó egyik novellapályázatát nyerte meg, így fedezték fel tehetségét. Előtte viszont sokat tanult a kudarcokból – hiszen ugyanaz a kiadó el is utasította – és azt tanácsolja mindenkinek, hogy ne adják fel.
Könyvében egy kamaszlány egyszerre lázad és kér bocsánatot a létezéséért, dacos energiák, abszurd utak jellemzik, amelyek a felnőttélet felé vezetnek. A regény a 14-18 éveseket célozza, de az előadó kiemelte, hogy időtlennek gondolja, és nem szabad eltávolítanunk magunkat más korosztályok könyveitől. Azt a generációs átkot hangsúlyozza, hogy nem tartjuk magunkat elég jónak, a könyv ebből próbál kitörni. A borító intenzív piros színhasználata arra utal, hogy ne legyen több bocsánatkérés azért, akik vagyunk.
Kósa Noémi
Fordító-tolmács mesterszak I. év
Sapientia EMTE, Csíkszereda