„A tágas sportcsarnoknak teljesen más arculatot kölcsönöztek a kihelyezett könyvespolcok, rajtuk a feszes sorokba rendezett kötetekkel, melyekből csalogatóan friss könyvillat áradt a tér minden szegletébe.” A SepsiBook 2 első napjának teljes beszámolóját Kovács Petra szemszögéből olvashatják.
A nyitónap délelőtti programjai 11-kor vették kezdetüket a Sepsi Aréna belterében. A tágas sportcsarnoknak teljesen más arculatot kölcsönöztek a kihelyezett könyvespolcok, rajtuk a feszes sorokba rendezett kötetekkel, melyekből csalogatóan friss könyvillat áradt a tér minden szegletébe.
A programhelyszínek közül elsőként a Porondot fedezhettem fel, hiszen itt zajlott Kertész Erzsi bemutatkozó beszélgetése. Kertész Erzsi elmondása szerint gyerekkori vágyaiból és könyvélményeiből merített, amikor a pszichológusi pályát maga mögött hagyva, gyermekei születése után a gyermekkönyvírás fele fordult. Legfőbb ihletforrásai a saját gyerekei és azok kortársai mellett a gyerekkori emlékek, ezek között igyekszik kapcsolatot, közös pontokat keresni. Az oldott hangulatú szerző-szerkesztő dialógust a fiatal közönség is élvezettel hallgatta, jól láthatóan nem volt számukra ismeretlen Kertész Erzsi humorral bőkezűen fűszerezett írói stílusa. Együtt nevettek a felidézett részleteken, majd a végén éleslátó kérdéseket tettek fel az írónő alkotói módszereit, és az egyes kötetek folytatásait illetően.
A Porondot Kertész Erzsi után Varró Dani és Molnár György vette birtokba, és amint megszólaltak az első akkordok, a kisiskolások, az őket kísérő szülők, tanítók és más érdeklődők is izgatottan húzódtak közelebb a színpadhoz. A közönség hamar ráérzett a verskoncert ritmusára: dúdoltunk, nevettünk, szöveget egészítettünk ki, Molnár Györgynek és Varró Daninak csak néha kellett egy-egy bíztatást, játékos instrukciót közbeszúrnia, egyébként kifogástalan hallgatóságnak bizonyultunk.
A koncert végét már az első emeleti Körönd fele igyekezve hallgattam meg, ahogy a Kürti Andrea által tartott foglalkozás fele igyekeztem. A jelenlevő kisiskolások,előbb meghallgattak egy részletet az Andrea által illusztrált és Imre Eszter tollából származó Napsugár kisasszony 12 madarából, majd maguk is elkészíthették kollázstechnikával a saját csodamadarukat.
Ezután László Noémi párhuzamosan zajló versprogramjára is benéztem, amelyen a lelkes résztvevők már javában saját előszobruk megvalósításán fáradoztak, illetve a szobrot inspiráló versből válogatták ki a hívószavakat, mellyel alkotásukat jellemezték. A következő megállóm Harcos Bálint költő rendhagyó, vetítéssel egybekötött irodalomórája volt, mely a több médium játékba hozásának ígéretével keltette fel az érdeklődésem. A helyszín a Konferenciaterem sötétje volt, ahová beszüremkedtek a diákoknak szervezett vetélkedő zajai. A teremben viszont eleinte áhítatos, várakozással teli csend honolt, aztán Harcos Bálint bíztatására a résztvevők egyre inkább nekibátorodtak. Csak úgy záporoztak a kreatívabbnál-kreatívabb megoldások, ötletek a Szofi-történetek folytatását illetően. Harcoskoncepciója szerint a résztvevők a szerzővel közösen járták körbe a struktúra, narráció és elváráshorizont hármasát, reflektálva a láncmese sajátosságaira.
Egy jólesően ízletes ebéd után máris elérkeztünk a SepsiBook délutáni, hivatalos megnyitójához, amelyet a moderátorok inkább felnőtteknek és felnőttekhez szólóként jellemeztek. Ennek keretei közt elsőként Vargha Fruzsina alpolgármester köszöntötte a közönséget, rögtön szógyűjtögetős játékra is invitálva mindannyiónkat, melynek célja a megérkezés és ráhangolódás volt. Kemény István beszédében a SepsiBookot azon 21. századi apokaliptikus jövőkép cáfolataként jellemezte, miszerint a technológia lassan, de feltartóztathatatlanul fölöslegessé tesz olyan hagyományos technikákat és az ezekhez kapcsolódó eszközöket, mint az olvasás és a könyv. Beszédében kifejtett gondolatait Farkas Árpád Ének című versével nyomatékosította. Bogdan Suceavă író, matematikus közönséghez intézett szavaiból áradt a lelkesedés és a szeretet, miközben az olvasásról mint legfőbb és legelső szakmájáról beszélt. Elmondása szerint ezen hivatásnak elsősorban azt köszönheti, hogy általa mások tapasztalataira, világlátására nyitott emberré tudott válni. A megnyitót Szonda Szabolcs író, a SepsiBook programigazgatójának beszéde zárta, melyből a közönség többek között azt a gondolatot vihette magával, hogy olvasni ugyan nem muszáj, de éppen ettől jó, hogy mi választhatjuk, nem egy kötelesség.
A színpad mellett ekkor már javában zajlottak az előkészületek két tartalmas kiállításmegnyitóra: Szabó Imola Julianna kollázstechnikával készült könyvillusztrációit és Karda Zenkő alkotásait méltatta Lovász Andrea és Sikó-Barabási Eszter. Lovász Andrea az általa megnyitott kiállítás kapcsán felvetette azon kérdés létjogosultságát, hogy tulajdonképpen nekünk mit is kellene kezdenünk Petőfivel, a köré épült, megkövesedett kultusszal. Az általa adott válasz az, hogy Szabó Imolához hasonlóan kreatív módon játékba hozzuk, kimozdítjuk a viszonyulásainkat, hiszen ezen technikával válik újra érthetővé és újra kontextualizálhatóvá a hagyomány. Lovász Andrea azt is hangsúlyozta, hogy Imola kollázsokban használt rétegzéseiben milyen csodálatosan tud megmutatkozni az, hogy Petőfi nem lezárt ikon, hanem sokkal inkább hús-vér, szabad játszótárs. Sikó-Barabási Eszter Karda Zenkő illusztrációival kapcsolatban azt a megindító tapasztalatot fogalmazta meg, hogy az alkotások szemlélésekor a befogadóban mintegy felébred a vágy arra, hogy jobbá, tisztábbá váljon, hogy kicsit mesévé alakuljon. Sikó-Barabási Eszter meglátásában a szerző kiállított és ki nem állított illusztrációiban az a csodálatos, hogy segítik a szöveget kinyílni, mintegy alányúlnak, de nem versengenek vele, nem nyomják el, hanem újrakeretezik, kitágítják.
A soron következő pódiumbeszélgetés a Petőfi-jelenség kontextualizálhatóságának és a Petőfi-élmény személyessé tételének problémájához tért vissza. A beszélgetés igazi intellektuális serkentőként hatott, azt hiszem, László Noémi, Kemény István és Markó Béla szavai mindannyiunkat elgondolkodtattak az idén bicentenáriumot ünneplő költőóriáshoz fűződő személyes kapcsolatunk valódi természetéről.
A 19 órakor kezdődő, párhuzamosan zajló programok közül némi tanakodás után végül a mesterséges intelligencia és irodalmi alkotások kapcsolatáról szóló beszélgetés mellett döntöttem. Így miközben Botházi Mária könyvbemutatója kezdődött a Porondon, én az első emeleti teraszra tartottam, ahol Bakó Rozália Klára, Kovács-Ungvári Rebeka és Miklóssi Szabó István már javában a mesterséges intelligencia vélt és valós veszélyeiről, lehetséges korlátairól értekezett. A sci-fiket megszégyenítő, adatolható itt és mostunkról szóló beszélgetésből megtudhattam, hogy a ChatGPT minden híresztelés ellenére még egy darabig biztosan nem ír eredeti, teljes értékű szakdolgozatokat és regényeket. Továbbá a középszerűség fogalma is teljesen átkereteződött bennem, hiszen először hallottam róla úgy, mint romboló hatású elkényelmesedés, mely akár az emberi társadalom magába záródásának és majdani önmagába süllyedésének az eredője lehet.
A vészjósló témához ugyan igazán illett volna egy drámai esőzéssel, sötét és haragos fellegekkel járó vihar, ez szerencsére végül elmaradt, így a nap utolsó programjára szép számmal gyűltek egybe érdeklődők. Varró Dani és Miklós György újráztak a színpadon egy minden korosztálynak szánt verskoncerttel, fergeteges hangulatot teremtve a csarnokban, mely csak úgy visszhangzott a nevetéstől, függetlenül attól, hogy az aktuális téma épp egy romantikus lelkületű urbánus költő szerelmi botladozása, vagy ufós bodyk rosszul patentozgatásából kerekedő tragédia volt.
Kovács Petra
