Szilágyi Árpád

író, volt politikai fogoly

Szilágyi Árpád a Bolyai Egyetem hallgatója volt, 1956-ban, a magyar forradalom napjaiban levelet írt az Irodalmi Újság szerkesztőségének, amelyben, kifejezve szolidaritását, megírta, hogy milyen helyzetben van a romániai magyarság, különösen az ifjúság. A levél a Szekuritátén kötött ki, és őt hazaárulás vádjával 20 év börtönre ítélték. A „Fekete Kéz” perében, mint a szervezkedés „értelmi szerzője”, 1959-ben újabb 22 évet kapott, végül 1964 augusztusának elején az általános közkegyelemmel szabadult.

Börtönemlékeit Az áldozat címmel már korábban megírta. A Megírni kötelesség – Egy ’56-os elítélt élete című könyvéből megismerhetjük nélkülözésekkel tele gyermekkorát, a kollektivizálás idején falujában történt hatalmi erőszakoskodásokat, az egyetemi diploma megszerzésének kálváriáját és a balánbányai geológus éveit, amelyek során priuszát folyton felemlegetik.  

A 2. SepsiBookon bemutatásra kerülő könyve hiteles és megrázó tanúság azok számára, akiknek tudatában már a kommunista rendszer összeomlása, 1989 is történelem.