Molnár György

Zenész, előadóművész, dalszerző

Öt éven keresztül volt az Eszterlánc mesezenekar tagja, zeneszerzője, gitárosa és énekese. Pályája során meghatározó szerepet kapott a zene és irodalom összekapcsolása, számos kortárs költő verseinek, gyerekverseinek a megzenésítője és előadója.

Varró Dániel gyerek- és felnőttverseit nemcsak megzenésítette, hanem tíz éve közösen lépnek közönség elé. Jól kiegészítik egymást, interaktív gyerek- és családi programjaik, illetve felnőtteknek szóló zenés költői estjeik igen közkedveltek.

A 2. SepsiBook-on két előadással lesznek jelen. Szórakoztató gyerekirodalmi műsoruk A szomjas troll és egyéb furcsaságok címet viseli, hiszen lesz benne szomjazó, szerelmes troll, badar állatok, villamosos kaland, találós kérdéses vers, „nagyotmondás”, azaz hetvenkedés felsőfokon, kredencből előbújó rémség, furi hercegnők és hercegek, és mennyi más még, amit elképzelni sem kismiska!

A Szívdesszert pedig elsősorban azoknak a felnőtteknek szól, akik hajlandóak végignevetni egy egész órát a szerelem, családalapítás és a kisgyermekes szülőség mindennapi szituációit versformába öltő alkotások igazi „varródanis” sorain.