Laczkó Vass Róbert

költő, író, színművész

Gyergyóremetén született 1976-ban. Egyetemi tanulmányait a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Színházművészeti Karán végezte 2000-ben. A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának tagja, a Kolozsvári Magyar Opera rendszeres munkatársa. Bemutatkozott a Kolozsvári Román Opera, a budapesti Magyar Állami Operaház, valamint a Miskolci Bartók Plusz Nemzetközi Operafesztivál színpadán is. 

Verseit és publicisztikáit különböző írott és elektronikus kiadványokban jelenteti meg. Fotográfusként is jegyzett. Az EMKE Györkös Mányi Albert Emlékházában zajló, Nyitott szemmel című világjáró beszélgetéseit töretlen siker övezi. Több éve tartó jegyzet- és fotósorozata van a Verbum Kiadó gondozásában megjelenő Keresztény Szó vallási és kulturális magazinban, amelynek nívódíjasa. Az EMKE gr. Bánffy Miklós-díjának kitüntetettje 2019-ben, 2022-ben Magyar Ezüst Érdemkereszttel tüntették ki.

A sepsiszentgyörgyi közönség legutóbb az István, a király nagyprodukcióban láthatta Laczkó Vass Róbertet Solt szerepében, de ő alakította A maga természete szerint és szabadon című, Szilvássy Carola életútjáról szóló dokumentumfilmben Janovics Jenőt. 

A 2. SepsiBookon ötödik, Tulipánlázadás című verseskötetét mutatja be, amely haikufüzéreket tartalmaz. A kötet címe nem szokványos szókapcsolat, ugyanaz a belső feszültség jellemzi, mint az egyes verseket képező haikuformát. Ellentétben a klasszikus haiku szabályaival, itt megjelennek a rímek vagy a belső lüktetés, gyakran elmarad azonban a természetközelségre utaló „évszakszó”. Tematikai szempontból a haikutól kifejezetten idegen közéleti jelleg karcossá teszi az amúgy szelíd műfaj hangvételét. A szerzővel dr. Bodó Márta beszélget.